Múlt pénteken készítettem el a képviselői munkámat és a jövőre vonatkozó terveimet bemutató kétoldalas szórólapom első változatát. Hamarosan lesz majd egy nyomtatott, grafikai szempontból továbbfejlesztett változat is, mely reményeim szerint eljut majd a választókerület minden háztartásához.
Íme az első, fénymásolt változat,, amelyet szeptember 20-án, a hagyományos gazdagréti halászléfőző versenyen osztogattam az érdeklődőknek:
Amúgy a szórólapon a következők állnak:
Pár mondat magamról
1952-ben születtem. Az ELTE-n tanítok és kutatok szociológusként. Lakóhelyemen,
Gazdagréten a kilencvenes években közel 80 fát ültettünk el egy civilszervezet keretei között.
1997-ben sikerült megakadályoznunk, hogy benzinkút épüljön a Gazdagréti téri óvoda mellé.
Az LMP alapító tagjaként részt vettem a párt oktatáspolitikai koncepciójának kidolgozásában. 2010-től vagyok önkormányzati képviselő és a köznevelési bizottság alelnöke Újbudán.
Az LMP 2012-es kongresszusán elsőként szorgalmaztam, hogy a Fidesz-kormány megbuktatását elősegítő, a demokratikus erők összefogásán alapuló stratégiát kövesünk.
2013 elején kiléptem az LMP-ből és a PM tagjává váltam. Képviselői munkámról rendszeresen beszámolok.
2013-ig a Dél-Buda másképp, újabban pedig a Bajomi Iván blogja című internetes helyen olvashatók a bejegyzéseim.
Képviselői munkámról
Tervezetet dolgoztam ki annak érdekében, hogy valódi vitáknak helyet adó, pártsemleges újságként működjön az Újbuda című lap, ám a kerület fideszes vezetői elvetették javaslatomat.
Sokszor szorgalmaztam a lakosságnak a városfejlesztési döntésekbe való érdemi bevonását, többek között javasoltam az önkormányzat köztéri tájékoztató-tábláinak a továbbfejlesztését.
2013-ban kezdeményeztem, hogy frakciónk utasítsa el a Gazdagrét felső részét érintő stadion-építési tervet. Az utóbb aláírási kampánnyal is szembesülni kényszerült polgármesteri vezetés végül visszavonta ezt a tervét.
Többször felléptem az iskolaigazgatói és egyéb kinevezések átláthatóvá tétele és a hajléktalansággal összefüggő kérdések humánus megoldása érdekében.
2011-ben elfogadta a képviselő-testület az óvodabővítések tervszerűbbé tételét célzó indítványomat.
Terveim
Kezdeményezni fogom, hogy a Gazdagréti lakótelep és a szomszédos térségek lakói számára kellemes mini-városközpont jöjjön létre a szerencsére zátonyra futott parkolóház-terv színhelyének közelében. A Nagyszeben téren egy-két kiülős kávéházon túl a lakótelep régóta szűkké vált, eldugott helyen működő közösségi háza is méltóbb helyet kaphatna.
Szorgalmazni fogom, hogy buszvárók létesüljenek egyes forgalmas megállóhelyeken, pl. az Eleven Centerrel szemben és a Budaörsi út és a Gazdagréti út találkozásánál lévő átszállóhelyen.
Azt is elő kívánom segíteni, hogy minden fejlesztési tervet idejében és érdemben véleményezhessenek az érintett újbudaiak.
A fiatalok közéleti érdeklődésének és lokálpatriotizmusának erősítése érdekében kezdeményezni fogom, hogy kerületünkben is legyen diákpolgármester-választás, miként azt is, hogy létrejöjjön egy főként gyerekek által fejlesztett honlap, mely bemutatná kerületünk környezeti és kulturális értékeit.